🌿 Zene. Természet. Mozgás. 🌞🎶🧗

Kapcsolj ki a város zajából, és tölts velünk négy felejthetetlen napot a természetben!

Nappali koncertek, válogatott DJ-szettek, chill hangulat és friss levegő vár rád egy igazán különleges helyszínen. 🌲✨

Ha pedig kipróbálnál valami újat:

🧗‍♂️ egész nap lehetőség sziklamászásra

🎧 zenei és kulináris élmények naplementéig

🌿 természetközeli kikapcsolódás jó emberekkel

Hozd a barátaidat, piknikezz, táncolj, mássz, lazulj – ez a pár nap rólatok szól. 💚

Találkozunk az Öreg-kő mágikus vonzásában! 🔊🌄

A sok kitekintés után idén visszatérünk az alapokhoz, azokhoz az értékekhez, ami mindig is a találkozó magja maradt: az élet ünneplése, a természet szeretete, a mozgás, a tánc, az emberi kapcsolódások színes kavalkádja. A visszatérés azonban nem hátrafordulás, mert egy olyan magasabb szinten élhetjük meg mindezt, ahol a föld összeér az éggel…
Mert egyes vélemények szerint mi sem fiatalodtunk, ennek megfelelően szelidültek a zenés programok is. Gyermekes barátaink örömére csak nappal lesz tevékenykedés, szeszes italok helyett helyi gyógyteákkal készülünk, és továbbra is lesznek kezdő és haladó mászóexpedíciók a sziklára.

Fellép többek közt:
✿ Csángálló
✿ Meo Culpa & Zakhorov
✿ Slow Carrier
✿ Iparkutya
✿ Laci nyaral
✿ Karah Matra

Családbarát nappali programok
✿ Jó zenék
✿ Jó emberek
✿ Jó hangcucc
✿ Tánc
✿ Sziklamászás

Előregisztráció:
https://forms.gle/VaDyo4NcPssYBdw19

Facebook event:
https://www.facebook.com/events/1903499610249944/

Elektrik Tourist – the best electric acoustic psychedelic experience with rock climbing adventure in Bajót since 2019

Pihenőhely | Elvonulóhely | Szauna | Menedékszállás

Üdvözlünk a bajóti szőlőhegyen! Ahogy a pincesoron szokás, mindig vendégül látjuk a megfáradt vándort. Az Öreg-kő sziklamászó helye, az Országos Kéktúra állomása, az Elektrik Tourist találkozó, vagy éppen a természet szépsége vonzott? Akárhogyan is, térj be hozzánk egy kávéra vagy teára!

Az ásram (szanszkrit/hindi nyelven: आश्रम , nyugati átírással: ashram) egy spirituális menedékhely, a lelki elvonulás, visszavonulás helye.

Eredetileg egy remetelak, a világtól visszavonuló aszkéták tanulásának helyszíne – amely lehetett egy barlangban vagy egyéb félreeső helyszínen is – ahol a guru bevezette a tanítványait a Szellem magasztos titkaiba. Manapság a kifejezés gyakran jelöli az indiai kulturális tevékenységek helyszínét, ahol egy guru (spirituális tanító) körül csoportosulva a Legfelsőbb Lény érdekeit szem előtt tartva a jógát, a meditációt gyakorolják, illetve erkölcsi, vallási tanulás folyik, többnyire a védikus irodalom bölcsességéből.

Minden ásram lakói különböző guru tanításait követik, így egészen különbözőek lehetnek attól függően is, hogy milyen vallási irányzathoz tartoznak, és hogy kiket várnak a falaik közé. Az ásramok gyakran távol vannak a nagyobb városoktól, sokszor hegyvidéki régiókban, üdítő természeti környezetben, néha erdőkben találhatók.” (Wikipedia)

Ha szeretnél elvonulást, programot szervezni egy festői helyen, de még nem tudod hol, írj nekünk, és segítünk!

Ilyen volt az Elektrik Tourist 2025-ben:

hu_HUHungarian